Ékszerészeti esettanulmányok

Phrozen Shuffle – ékszeripari felhasználás

Aranyművesként dolgozom immár 10 éve, eddig hagyományos módon készítettem a tárgyakat, és öntéshez szükséges viaszminták is kézzel készültek. Nemrég jutottam el oda, hogy saját fazonok készítésébe kezdjek, és kipróbáljam magam a szakma más területén is, a 3D tervezés és nyomtatás világában. Egy hónapja használom a Phrozen Shuffle-t, ez az első 3D nyomtatóm, korábban nem dolgoztam ilyen géppel, bár láttam más gépeket működés közben. Elégedett vagyok vele, ár\érték arányban teljesen megfelel, a nyomtatott tárgyak minősége a neten található leírások és tárgyfotók minőségét hozta már az első alkalommal is. A 3D nyomtató shoppe által biztosított részletes online leírással könnyen üzembe tudtam helyezni, és már aznap aktív használatba is fogtam. Öntőminták készítéséhez fogom használni a későbbiekben, mert a nyomtatás olyan minőségű munkát tesz lehetővé számomra, amire kézi megmunkálással nem, vagy csak nagyon sok idő ráfordításával lennék képes.

A nyomtató által lehetőségem nyílik a nyomtatott gyanta alapú tárgyak gumi besütésével, szilikon öntőminta készítésével történő felhasználására, vagy viasszal nyomtatva közvetlen öntésre is. A piacon elérhető többféle kiégethető, öntészeti wax, ami DLP\LCD nyomtatókhoz használható. Ezek lehetővé teszik egyedi ékszerek készítését, de kisebb sorozatgyártására is alkalmasak. A gumibesütéshez is ajánl a Phorzen egy gyári, hőálló gyantát TR250 néven, ezt még nem volt alkalmam kipróbálni, de hamarosan erre is sort kerítek.

A gyári „Phrozen Grey ABS like resin”gyantával teszteltem a nyomtatás minőségét, 50 és 30 micron rétegvastagsággal, a nyomtatón található gyári gyantaprofilokat használva. A profilok egyedi igények szerint finomhangolhatóak. Ezzel a gyantával kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy nyomtatás után kissé rugalmas, UV lámpás kezelés után viszont rideg, törékeny lesz. A nyomtatás minősége, a tárgy felülete szép egyenletes (itt nem figyelembe véve a rétegek miatti lépcsőzetességet.) Érdemes ezzel kipróbálni a nyomtatót olyan felhasználóknak, mint én, aki nem dolgozott korábban ilyen géppel, vagy nincs speciális igénye az anyag tulajdonságaival kapcsolatban. Az öntészeti waxok ára jóval magasabb, ezért hibázni is költségesebb, kísérletezéshez a gyári gyantát ajánlanám. A NanoDLP kezelőfelületén lehetőségünk van a gyantaprofilok szerkesztésére, be tudjuk állítani a felhasználandó gyanta árát is, így már a nyomtatás előtt tudjuk, hogy hány milliliter gyantát vagy waxot fog elhasználni a nyomtató, és hogy ez milyen költséggel jár majd. Különböző gyártmányú gyantákhoz Facebook csoportokban is találunk importálható profilokat, leírásokat. pl. „Phrozen 3D Printer Group”  vegyesen foglalkozik a géppel és a különböző resinekkel és waxokkal. A „Bluecast Resin users -support” nevű csoport kifejezetten a Bluecast waxokhoz ad támogatást. Mindkét csoportban a tagok(vannak magyar felhasználók is) és adminisztrátorok is készséggel segítenek a felmerő kérdések és problémák megoldásában, de ugyanezt tapasztaltam a 3D nyomtató shoppe részéről is.

A nyomtatót használtam offline állapotban is, USB-ről feltöltött modellel, de UTP kábelen keresztül, közvetlen számtógépről is vezéreltem, az IP címről megnyitható gyárilag feltöltött NanoDLP vezérlővel. Mindkét variációval jól működött.

Egy hónap használat után a következőket szűrtem le:

Előnyei:

  • Könnyű kezelhetőség.
  • Megfelelő leírást és támogatás nyújt hozzá a gyártó, a forgalmazó, és a felhasználói csoportok.
  • Jó minőségű tárgyakat tudunk létrehozni, ami ékszeripari munkánál rendkívül megkönnyíti a gyártási folyamatot.
  • Induló vállalkozásnak ár\érték arányban tökéletes választás.
  • Jól előreláthatóak és tervezhetőek a viaszmunkával járók költségek.
  • Könnyen tanulható a használata, könnyű karbantartani.
  • Megfelelő használattal garantált a megtérülés.

Érdemes odafigyelni:

  • A géphez tartozó online leírást figyelmesen át kell olvasni, mert sok felmerülő kérdésre már ott megkapjuk a választ. Ha nem tartjuk be a leírtakat, kárt is tudunk tenni a gépben, vagy nem lesz megfelelő a nyomtatás minősége.
  • Figyelni kell a nyomtatandó tárgy dőlésszögének beállítására, a kellő mennyiségű és vastagságú alátámasztásra, továbbá a tárgy megfelelő szerkezete is fontos tényező a jó minőségű végeredmény eléréséhez.
  • Több dolgot figyelembe kell venni az kiégethető wax választásánál is. Pl. a waxok zsugorodása különböző, ami a pontos méretezésnél jelenthet gondot. Ha az öntési folyamatot más végzi, fontos szempont, hogy milyen hőmérsékleten és milyen égetési profillal égetik ki a gyantát (ez is befolyásolhatja az öntött tárgy minőségét).
  • A nyomtatás minőségét ronthatja a gép ajtajának menet közbeni nyitogatása, vagy a gép asztalának mozgatása is. Nehéz kibírni elsőre, hogy ne nézzünk rá percenként, de az elvárt végeredmény rovására mehet.

Hátrányok/hibák:

  • Az X-Y tengely 47 micronos felbontása miatt a lépcsőzetesség elkerülhetetlen, mint bármely más hasonló felbontású nyomtatónál, de ez finomítható a tárgy dőlésszögének módosításával, illetve megfelelő előrelátással és tervezéssel kihozhatjuk a legtöbbet a nyomtatóból.
  • A tárgyasztallal párhuzamos, supporttal alátámasztott sík felületek hajlamosak „megfolyásra”, ilyen esetben finomhangolni kell a gyantaprofilt, és a tárgy szögének, alátámasztások mennyiségének, kiemelés sebességének módosítására lehet szükség.
  • A gyári NanoDLP szeletelő funkciója nem mindig működik megfelelően. A szeleteknél néhol hártyaképződést tapasztaltam, amit újraszeleteléssel tudtam enyhíteni. Ez ahhoz hasonlít, mint mikor nyitott vektort próbálunk kitölteni. Teljesen megszüntetni csak másik program használatával sikerült (persze nem minden tárgynál jött elő ez a probléma). Nyomtatás megkezdése előtt is észlelhető a gond, a nyomtatóra töltött programban van olyan funkció, amelynél végig lehet nézni a szeleteket, így idő előtt ki lehet szúrni az esetleges hibákat. Ezt mindig érdemes megtenni, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés. Az online leírásban is feltüntetett ChiTuBox nevezetű ingyenes support generáló és szeletelő programmal, vagy esetleg más ilyen jellegű szoftverrel a hiba kiküszöbölhető. (ChiTuBox esetén nem STL kiterjesztésű modellt, hanem már szeletelt, SLC kiterjesztésű fájlt importáltam.)

Összességében teljesen elégedett vagyok a Phrozennel, azt a minőséget hozta, amit elvártam. Tanulni kell a használatát, mint minden más gépnél is, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni belőle. Mellékelek néhány képet a nyomtatott tárgyakról. Eredményes munkát kívánok minden felhasználónak.

Kupai Gergely
Aranyműves – egyéni vállalkozó